Egy héttel ezelőtt egyebek mellett arról olvashattak, mit javasol a motorosoknak Csókás Tamás a váci Gumi-Control szakembere, mielőtt kilépnének a forgalomba. Azt is megtudhatták, miért fontos a téli gumiabroncsok nyárira cserélése. Ezután tanácsokat kaptak, milyen gumiabroncsot válasszanak nyárra, végezetül az is kiderült, a Gumi-Controlnál négy Apollo márkájú új gumi vásárlása esetén, három különleges ajándék jár. – Hogy mi is ez, természetesen el fogom árulni, megígérem! – kezdi a beszélgetést Csókás Tamás.
Elsőként beszéljünk arról, hogy tavasszal sokan cserélnek autót, az ő számukra mit tanácsol eladás, illetve használt autó vásárlását megelőzően? – Elsősorban jól fontoljanak meg mindent. Kezdjük azokkal, akik eladni szeretnének. Első lépés, hogy hozassák olyan állapotba az autójukat, hogy azt számukra legelőnyösebben értékesíthessék. A Gumi-Control ebben is a segítségükre lesz, és garantálom, nem fogják megbánni. Tételezzük fel, kívül-belül kissé már viseltes a négykerekű, ráadásul dohányoztunk is benne, ami beleívódott a kárpitba, így bizony nem sokra taksálhatjuk az árát. Sebaj, mi újjá varázsoljuk! Autókozmetikánkban a legmodernebb eszközök és szerek segítségével eltávolítunk minden külső és belső szennyeződést a padlótól a plafonig, rendbe tesszük a motorteret, rá sem fog ismerni az autójára. De a legfontosabb, hogy ezután akár több százezer forinttal is növelhető az eladási ár, viszonylag alacsony ráfordítással, hisz az autó esztétikai megjelenése rendkívül csábító lesz.
És a vásárolni szándékozóknak mit javasol? – Nekik különös körültekintést ajánlok, hogy ne vihessék be őket a zsákutcába. Ne azzal törődjenek, mit mond az eladó, hisz ő természetesen a saját érdekeit képviseli, inkább hallgassák meg a független szakember véleményét. Hozassák be a megvételre kínált gépkocsit a Gumi-Control szervizébe és mi megbízható szakvéleményt mondunk róla, amit az eladó is kénytelen lesz elfogadni.
Számtalan esetben előfordul, hogy az eladó az autón kívül még egy garnitúra gumit is a nyakunkba akar sózni, felnikkel, nekünk viszont nem kellenek. Vagy új autó vásárlásakor nincs már tovább szükségünk a garázsban tárolt régebbi gumiabroncsokra. Mit tegyünk ilyenkor? – Legyünk eladók, vagy vevők, semmi esetre sem az a megoldás, hogy a már feleslegessé vált, ám futásra még alkalmas abroncsokat kivisszük az erdőbe és ott magára hagyjuk. Ez súlyos környezetkárosítás, hisz a gumiabroncs veszélyes hulladék. A várható büntetésről már ne is beszéljünk. A megoldás egy egyedülálló lehetőség a Gumi-Controlnál. Mi átvesszük ezeket az abroncsokat, illetve felniket és állapotuktól függően még be is számíthatjuk új gumi vásárlása esetén. Cégünk elkötelezett a környezetvédelem iránt, ezért számunkra kiemelten fontos a veszélyes anyagok megfelelő elhelyezése, megsemmisítése.
Információink szerint van még egy különleges szolgáltatása a Gumi-Controlnak – ahogyan önök nevezik –, a „balszerencse-garancia”. Ez mit jelent pontosan? – Aki szervizünkben új Vredestein, vagy Apollo gumiabroncsot vásárol és az abroncs 12, illetve 24 hónapon belül használhatatlanná válik, annak új abroncsot adunk a kopási arány figyelembevételével!
Mire vonatkozik ez a garancia? – Valamely külső behatás nyomán megsérült gumiabroncsra, nem javítható lyukra, illetve baleseti sérülésre. Ezzel már el is érkeztünk a három ajándék egyikéhez. Ezt a gyártótól kapja az ügyfél. A Gumi-Control még kettőt tesz mellé. Az egyik ajándék az ingyenes futómű beállítás, a másik pedig a szintén térítésmentes 35 pontos biztonsági ellenőrzés, amely tavasszal különösen ajánlott. Négy kiváló minőségű gumiabroncs, hozzá három ajándék, meggyőződésem, mindenki számára versenyképes az ajánlatunk! – zárja gondolatait Csókás Tamás a Gumi-Control szakembere.